Észrevételek a megjegyzésekhez

Prokné Palik Mária megjegyzéseihez:

Lehetséges az önálló és nem önálló alosztások szerinti keresés, de ez jelenleg csak a felhasználói oldalon működik (ha működik), azaz a keresési stratégia része (pl. először jobb oldalról csonkolunk, utána a találati halmazban bal oldalról, de ez nagyon körülményes folyamat). Egyszerűbb lenne, ha a használó beírhatná a keresőkifejezéseket, és a rendszer kilistázná azokat a találatokat, amelyeknél a keresett kifejezések mindegyike előfordul. A jelzetelemek kereshetővé tétele Prokné szerint „további fejlesztéseket igényelne”.

Nos, a "további fejlesztés" első lépése lehet ezeknek a tipizálása, algoritmizálása, és a gépes kereséshez szükséges szoftver előállítása. Mostani cikkemben ebben az irányban teszek tétova lépéseket.

Prokné a jelzetek egyértelmű használatára egy besorolási adatállomány létrehozását javasolja, amely tartalmazná” a numerikus jelzetet, a jelzet természetes nyelvű meghatározását, a jelzet bevezetésének, illetve megszűnt jelzet esetén a megszűnésének dátumát”, a jelzetek elő- és utóéletét utalók jeleznék.

A besorolási adatállomány a jelzetek karbantartásának alkalmas eszköze lehet. Erre nekem egyszerűbb javaslatom van: az amerikai könyvekben látható Dewey-féle CIP-rekordok közzétételének módjához hasonlóan minden jelzetben közölni lehetne, hogy melyik kiadás alapján készült. A végső megoldás természetesen ezeknek a beépítése lehet, egy egységes, naprakészen tartott, lehetőleg az Interneten hozzáférhető adatbázisba.

Ungváry Rudolf megjegyzéseihez:

Ungváry szerint az ETO hibáit a régi kiadás alapján bírálom. Én azonban mindkét kiadást elemeztem, különös tekintettel arra, hogy a korábbi hibák közül melyeket sikerült kijavítani, melyeket nem, és milyen új problémák keletkeztek a reform során.

Ungváry a két kiadás közötti konkordanciatáblázatot ajánlja figyelmembe (ezt én a cikkem megírása előtt átnéztem), és feltételezi, hogy a régi ETO-t tartom hibásnak abban, hogy az újra nem tértek át. Az áttérés fő nehézségeire utaltam a cikkemben: nincs elég munkaerő, hogy az új jelzeteket visszamenőlegesen is átvezessék, az új jelzetekhez új raktári táblázat is kellene, az pedig jelentős raktári mozgással is járna. A konkordanciatáblázatok segítenek a számítógépes konverzióban, de ettől még megmarad az aprómunka a polcokon. (Ennek a problémának a megoldására magam is adtam – vitatható – javaslatot: a kettős raktározást, azaz hogy az adott téma dokumentumait a jelzet alapján raktározzuk, és a polcokon is elhelyezzünk „lásd még” utalásokat.)

Igaza van Ungvárynak abban, hogy a régi ETO esetében jobb lett volna a részletesebb teljes kiadást elemeznem. Én azonban a gyakorlati osztályozó szemszögéből közelítettem meg a kérdést. A gyakorlatban elsősorban az 1990-es rövidített kiadás 1993-as utánnyomását használjuk, és még a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központjában is csak elvétve nyúltunk a teljes kiadás nehezen kezelhető füzeteihez. (Hogy ez lustaság volt-e, vagy egyszerűen nem volt rá szükség, az más kérdés.)

Ungváry szerint az ETO prekoordinált használata nem magából a rendszerből fakad, mert mellérendelő módon is lehet használni (pl. azonos dokumentumot több jelzettel is le lehet írni). Annak természetesen sosem volt akadálya, hogy az általánosan közös alosztásokat tetszőleges sorrendben írjuk fel (legalább virtuálisan; így működött például a FSZEK földrajzi katalógusa, ahol is a földrajzi jelzet az elsődleges besorolási szempont, és csak utána jön a katalóguscédulán egyébként első helyen szereplő főtáblázati szám). A kolátozottan közös alosztásoknál azonban nincs meg ez a szabadság. Az irodalmi műfajoknak a nemzeti irodalmaktól való külön kezelésére a jelenlegi szabályok szerint nincs lehetőség. A merevséget sugallja az ún. előnyszabály is: „Amit le lehet írni egyetlen, pl. főtáblázati számmal, azt ne fejezzük ki két vagy több jelzet összekapcsolásával. Amennyiben egy fogalom a táblázat analitikus-szintetikus, facetta elemzéses tulajdonságai miatt különböző jelzettipusokkal is kifejezhető, úgy az alábbi felsorolásban, a sorrendben előbb álló jelzettípus használatát kell előnyben részesíteni.” (új kiadás, 1/1. kötet, 7. oldal). A sorrend: főtáblázati számok, kötőjel nullás alosztások, kötőjel számos alosztások, és utána jönnek az egyéb közös alosztások.

Ez azt jelenti, hogy az alosztások mellérendelő módon való használatához meg kell sérteni az ETO deklarált jelzetszervezési szabályait. Ezen a merevségen a Prokné Palik Mária által idézett helyi kísérlet sem segít Az egynél több jelzet alkalmazása rekordonként valóban megoldás lehet, de a gyakorlatban nehézkesen működik. (Pontosabban: az egymástól független ismérvek posztkoordinált alkalmazása is ilyesféle megoldás, de ez aligha fér össze a jelenlegi jelzetkészítési elvekkel

Ungváryval szemben én a tárgyszó jelleg előretörését egy hierarchikus rendszerben hibának tartom, mert ellene megy a mélységi tagolásnak. És ha tudnunk kell a tárgyszót, mi szükség magára a szakjelzetre?

Ungváry szerint a jelzetrészek szerinti kereshetőség a szoftver képességén múlik. Így van. De ehhez magának az osztályozási rendszernek is alkalmasnak kell lennie. Megpróbálom bemutatni, hogy a jelzetek elemeire való keresés lehetséges, de csak akkor, ha a rendszer megfelel két – később említett – feltételnek. És valahogy meg kell különböztetni a jelzetelemek alapjelentését attól, amit a posztkoordinálás során adunk neki.

Ungváry szerint „a mai könyvtári rendszerek bírálandók amiatt, hogy ez a kétoldali csonkolással végezhető keresés az ETO-jelzetek esetében nem végezhető”.

A kétoldalú csonkolás lehetséges (mint azt Prokné írásaiból is tudjuk), de a korlátozottan közös alosztások esetében ez nem egyértelmű. És nem a számítógépes programok miatt. Az alosztások felismerése és ennélfogva külön kereshetősége csak az általánosan közös alosztásokra (kerek zárójel, idézőjel stb.) „egyszerű programozási feladat”, de ez nem igaz a korlátozottan közös alosztásokra. És éppen a régi ETO az, amelynek jelzeteit visszamenőlegesen könnyebb átalakítani, a posztkoordinált keresésre alkalmassá tenni.

„A kezelőrendszereket kellett volna felkészíteni arra, hogy az ETO-jelzetek helyett a felhasználók az online katalógusokban egyrészt az ETO mutatószavai alapján kereshessenek. Másrészt, hogy az ETO-jelzetek magyarázatainak szövegszavai között kereshessenek.”

Ha nem a számokat használjuk, akkor az egész rendszer átalakul tárgyszórendszerré – azzal a hátránnyal, hogy egy hierarchikus rendszer megengedheti magának az „egyéb” kategóriák használatát, aminek egy tárgyszórendszerben nincs értelme.

A jelenlegi katalógusokban található következetlenségek, pl. Budapest különféle írásmódjaival kapcsolatban valóban a könyvtárosok a nem egyértelmű jelzetelési gyakorlatából adódik. De a táblázatban is hiba van. Ha minden földrajzi nevet egy adott szabály alkalmazásával kellene megadni, akkor eltűnnének a helyi variánsok. (Egyébként a Budapest helyett a Bp. még az írógépes cédulakorszakból származik, hiszen gyorsabban le lehetett gépelni a rövid alakot. Amikor a földrajzi nevet listából választjuk ki, ennek már semmi létjogosultsága.) De ha Budapest a preferált név mint alosztás, akkor mi szükség a (439.151)-re? Az új ETO-ban is vannak ilyen ellentmondások. Budapest továbbra is (439.151), de Moszkva (470-25), aminek jelentése: az Orosz Föderáció európai részének fővárosa, azaz a földrajzi általánosan közös alosztáson belüli korlátozottan közös alosztást, az 1-25 jelzetet ajánlja külön jelzet, illetve a név alosztás helyett, míg például Miskolcot MIS-re redukálná.

Ungváryval ellentétben az idő alosztásban található ellentmondás kiküszöbölését – hogy t.i. a ”10” jelzet megelőzi a ”634”-et (azaz a XI. század a neolit kort) – is belső hibának tartom, nem pedig alkalmazási rendellenességnek. Ezt a mutató semmiképp sem küszöbölheti ki. Valahogy el kellett volna különíteni a konkrét időt az elméleti időktől (mint amilyen az év hónapjai, a béke és háború ideje, a gyakoriság és hasonlók).

Ungváry szerint a használóknak nem is kellene a jelzetekkel találkozniuk. Hát igen. De ha nincsenek számszerű jelzetek, nincs mélységi tagolás, és áttérhetünk a szigorúan betűrendes keresésre. Én a mostani cikkben azzal foglalkozom, mennyire lehetne az ETO-jelzeteket a maguk számszerűségükben posztkoordinált keresésre alkalmassá tenni.

Ungváry felhívja a figyelmet arra, hogy az új nemzetközi kiadáshoz nemzeti kiadásokat kell csatolni, a nemzeti részletezés a nemzeti kiadások dolga. Ez sem ilyen egyszerű azonban. Ha a közzé tett táblázatokhoz még hozzá kell tenni a nemzeti finomításokat, azok vajon hogyan válnak nemzetközivé? Hogy tudja meg egy ausztráliai magyar, hogy mi a jelzete az ókori Pannóniának? A régi ETO rövidített táblázatában ez (398.6) volt, nem látom be, hogy ezeket a jelzeteket miért kellett kihagyni az új kiadásból.

Ungváry is bírálja a mutató magyarra fordításának gépiességét. A nemzeti betűrendes mutatót azonban eleve digitális formában kellene szerkeszteni, az Interneten, és időről időre frissíteni. De az alapforrásban szereplő index-elemek gondozása is szükséges. Ha valamit hozzáteszünk a magyar indexhez, annak angol eredetijét sem ártana módosítani az MRF-ben (a Master Reference File-ban). Csak így maradhat a rendszer egységes.

A fenti válaszaimból, remélem, kiviláglik, hogy szerintem az ETO használatában jelentkező hibák jelentős része magából az ETO-ból ered (nem pedig abból, hogy összemosom a rendszer és annak használatát; persze a kettő szorosan összefügg).. Hogy az elvi hibákat hogyan lehetne az alkalmazás során ellensúlyozni, erről szól a mostani cikk további része.

Amit pedig Ungváry az ETO magyar kiadásának karbantartásával kapcsolatban ír, arról nyilatkozzon az OSZK illetékese meg az ETO-konzorciumban részt vevő magyar koordinátor.