A tizenkilencedik kerületben lakom,
s egy nagy házban van a lakásom.
Egészséges környék, zöldövezet,
közel a piac, az ellátás remek.
Csak a szomszédaim ne lennének
vademberek!
Szilveszterkor hullanak a petárdák,
a palackot az ablakon át kidobják.
A barátaim erre csak legyintenek:
Mit vársz tőlük? Ezek
tizenkilencedik kerületiek!
Ha ez így van, el kell mennem innen,
mégpedig sürgősen.
Lakást veszek hát
a tizennyolcadik
kerületben.
Árban nagyjából ugyanott vagyok,
de a problémák ott nem olyan nagyok.
Az is panel, de ez gondot nem okoz,
és egy kerülettel közelebb van
a civilizációhoz.
Ha az sem válik be, akkor tovább megyek,
kerületről kerületre, egyre közelebb:
17…16…15..14…13...12…11 — és így tovább,
én csak megyek, megyek, megyek, megyek tovább,
míg a végén révbe nem érek,
és rendbe nem jön minden.
Tudom, végül majd boldogan élek —
a nulladik kerületben.