A munkahelyen a főnököm gyötör,
ez a bánásmód lelkileg összetör.
Én mindent megteszek, amit ő akar,
de ettől nem kisebbedik a baj.
Vánszorog az óra mutatója,
és azt lesem, hogy mikor mehetek már haza.
Otthon a feleségem gyötör,
ez a bánásmód lelkileg összetör.
Én mindent megteszek, amit ő akar,
de ettől nem kisebbedik a baj.
Vánszorog az óra mutatója,
és azt lesem, hogy mikor mehetek már munkába.
De az utcán, a szabad ég alatt,
ott érzem igazán jól magamat.
Hát sétálok órákig, van időm,
amíg szét nem szakad a cipőm.
Ott senki se foglalkozik avval,
hogy jobb lábbal lépek-e vagy ballal.
Hogy gondolkodom, az senkit sem zavar,
és hát gondolhat mindenki, amit akar.
Én jegy nélkül utazom,
a saját lábamon.
Ez olyan öröm, mely megfizethetetlen,
és olyan bűn, mely büntethetetlen.
Sétálok, bámulom a nőket,
és nem váltok bérletet.
Én sétálok, amíg csak lehet.
Miért váltanék bérletet?
Zuhoghat eső, fújhat a szél,
ez a szabadsűág mindent megér.
Hullhat a hó vagy tűzhet a nap,
én akkor is szabad vagyok, szabad.
Szabad ember, két börtön között,
aki az élettel különbékét kötött.
Ugye, már te is megérted,
hogy nekem csak ez az átmenet,
ez a jövés–menés az élet,
és hogy mért nem váltok bérletet.
Hogy miért nem váltok bérletet.