A magányosok klubja



Én is magányos, te is magányos,
a magányunk véget ér most.
Itt ülsz te, és itt ülök én,
és itt ül köztünk a remény.
Mert reméljük, a keresésnek vége,
és találunk valakit végre.
Mert ez a magányosok klubja,
és minden klubtag tudja,
hogy aki ide jár,
előbb-utóbb párra talál.

Hát mondd el, mi hozott ide,
és milyen partner kellene.
Kiben és hogyan csalódtál?
Mondj el mindent, ami fáj!
Mondj el mindent, én meghallgatlak,
mert nekem máris szimpatikus vagy.
Hogy kinevetlek, attól ne félj,
Csak mesélj, mesélj, mesélj!

S aztán majd én is elmesélem,
hogy hogyan siklott ki az életem,
és miért nincsen jó barátom,
pedig én barátokra vágyom.
Mindenkinek jót akarok,
de amit kapok, csak pofonok.
Akin tudok, segítek,
de rajtam nem segítenek.
Tőlem nem kell az ajándék sem.
Néha úgy érzem, nem létezem.
Amit adtam volna, elvették,
elvesztettem a bizalmamat rég.

És így tovább, ömlik a szó,
de némi disszonancia kihallható,
mert ami téged lelombozott,
én azon csak csodálkozni tudok.
És ami engem kerget őrületbe,
azon ugyanígy értetlenkedsz te.
Minden ember egy külön világ,
és nem érti egyik a másikát.
A boldogság esélye halovány,
ha nem illik össze két magány.


Ugrás a dalaim oldalára