Leszállt az alkony,
leszállt az alkony,
elrejtem arcom,
nyugszik a párnán
a fejem.
Csöndes a szoba,
csöndes a balkon,
a szemem csukva,
azt hinnéd, alszom,
de nem.
A lelkem ilyenkor kilép a testből,
tetőkre szökken, lendületből,
lazán.
Téged is látlak, mások karjában,
oda futnék, de nem mozdul a lábam,
kiáltanék,
de béna még
a szám.
Leszállt az alkony,
leszállt az este,
arcod kereste
egész nap tekintetem.
Csöndes a szoba,
nem jársz már erre,
lépteid nyoma
rég elfeledve
a szőnyegen.
Nincsen már kedvem, nincsen vágyam,
dúdolok egy ócska dallamot lágyan,
sebaj!
Pótcselekvés, de nem ez a fontos.
Legalább addig se leszek öngyilkos.
Minden tönkrement,
de életet ment
ez a dal.